Mérnöki precizitás a kabócakutatásban – interjú Orosz Andrással

Orosz András villamosmérnököt a természet szeretete felnőttkorában szólította a természettudományos kutatói pályára. Már közel 30 éves volt, amikor a Magyar Természettudományi Múzeumban ismét találkozott gyermekkori barátjával, a kis „ördögszerű” lénnyel, aki végleg eldöntötte interjúalanyunk sorsát. Az örök mosolygós, 80 éves természetbúvárral életéről, pályájáról, és legnagyobb szenvedélyéről, a kabócákról beszélgettünk.

Mikor kezdett el érdeklődni a természettudományok iránt?

Egyetemi tanulmányaim egyáltalán nem kapcsolódnak a természettudományokhoz, hiszen 1960-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnökként végeztem. Ezután évekig egy nagy műszergyár tervezőosztályán dolgoztam. Már akkor éreztem, hogy a mérnöki alkotás a munkahely falain kívül nem foglalkoztat igazán. Hiányzott az életemből egy hobbi, ami a természethez kapcsolódik és kitölti szabadidőmet, ezért egy turista társasághoz csatlakoztam. Az Agócsi Pál csigász (malakológus) által vezetett fiatal csapattal minden hétvégén kirándultunk. A kirándulásokat nagyon élveztem, hiszem gyerekkoromtól kezdve szeretek „bogarászni”. Először nyolcévesen figyeltem fel egy vidéki nyaralás alkalmával parányi pattogó lényekre, majd harmadikos gimnazista koromban, amikor az osztállyal a hűvösvölgyi Nagy-rétre kirándultunk. Amíg a többiek fociztak, én a cserjésben bóklásztam. Egyszer csak a szederbokor levelén észrevettem egy rovart, aminek szarvai és nagy szemei voltak, akár egy parányi ördögnek. Megpróbáltam megfogni, mire az pattant egyet és örökre eltűnt a szemem elől. Ez a kis apróság egyszerűen megigézett, később már abban sem voltam biztos, hogy találkozásunk valóban megtörtént.

Mikor kezdett el a kabócákkal foglalkozni?

Agócsi Pál a tudománynépszerűsítést is szívügyeként kezelte. Huszonhét éves koromban elhívott a Magyar Természettudományi Múzeumba, hogy bemutassa kutatói tevékenységét. Korábban csak annyit tudtam a kabócákról, hogy izgága, ugráló rovarok.  Hasonló tulajdonságai miatt el is neveztem egyik kedves egyetemista társamat kabócának. Érdekelt, hogy nézhetnek ki a kabócák, ezért megkértem Pali bácsit, mutasson nekem egyet. Átvezetett a Szipókás gyűjteménybe, ahol Soós Árpád a gyűjtemény idős, nagytudású kurátora örömmel fogadott.  Amikor kihúztak egy fiókot, hogy megmutassák a kabócákat, teljesen ledöbbentem.  A középiskolai kirándulás gülü-szemű szarvacskás ördögeivel találtam szemben magam.

A kis „ördögökkel” való ismételt találkozás végleg eldöntötte a jövőjét?

Igen, a szarvaskabócák (Centrotus cornutus) megismerése után nem kisebb ambíciókkal kezdtem neki a munkámnak, mint egy új faj felfedezése. Nagyra törő terveim hallatán Soós Árpád elmosolyodott, majd javasolta, hogy először alaposan tanulmányozzam és rajzoljam le az egyes ismert hazai fajok példányait. Mérnökként hozzászoktam, hogy a munkadarabokat úgy rajzolom le több nézetben, hogy azokat a rajz alapján más szakember le tudja gyártani, ezt a szemléletmódot hoztam magammal kutatásaimhoz is.

Szarvaskabóca (Centrotus cornutus) (forrás: wikipedia)

Sikerrel járt új fajok felfedezésében?

Néhány év múlva sikerült egy tudományra új fajt leírnom a Bakony területéről, azonban tapasztalatlan fiatal kutatóként a szakmai protokoll és kommunikáció szabályait nem vettem figyelembe. Ennek eredményeképpen kerültem konfliktusba egy neves lengyel és egy cseh kutatóval, akik szintén az általam vizsgált csoportból dolgoztak egy új faj leírásán. A lengyel kutató Albániából a cseh pedig Morvaországból, Csehország déli részéről írta le a tudományra új fajt, majd a cikkeket nyomdába adták. Röviddel ezután a két kutató meglepve tapasztalta, hogy a magyar Folia Entomologica Hungaricában bizonyos Orosz András leírt egy tudományra új fajt, amely teljesen megegyezik az általuk leírttal. Rendkívül kellemetlen helyzetbe kerültem, mindkettőtől kaptam levelet, hogy rengeteg munkájuk ment kárba és vissza kell vonniuk a cikkeket a nyomdából, amiatt, hogy nem jeleztem fajleírási szándékomat. Az eset egyébként korántsem példanélküli, a tudományban szinonim fajleírásnak nevezik, amikor ugyanazt a fajt más néven más kutató is leírja, nem tudván arról, hogy a leírást már közölték. Szerencsére a cseh kutatóval, Pavel Lautererrel jó kapcsolatom maradt olyannyira, hogy két éve nyolcvanadik születésnapjára tiszteletből elneveztem róla egy új fajt (Macrocixius lautereri).

Szarvaskabócák (Centrotus cornutus) gyűjteményes dobozban

A kabócákon belül mivel foglalkozik?

A kabócák a szipókás rovarok rendjébe (Rhynchota), az azonos szárnyúak (Homoptera) alrendjébe tartoznak, a növényi tetvek közvetlen rokonai. Ezek között elsődlegesen az igazi kabócák eurázsiai és orientális fajaival foglalkozom. Mivel nagy részük mindössze 3-8 mm-es, ezért nehezen határozhatók, némely faj példányait a pontos meghatározáshoz mikroszkóp alatt boncolni kell. A faj határozása szinte kizárólag a hím egyedek ivarszerv vizsgálata alapján lehetséges, a nőstényeknél sok esetben nem lehet elkülöníteni az egyes fajokat. Az utóbbi tizenöt-húsz évben előtérbe került a szipókás rovarok kutatása, ugyanis életmódjuk következtében veszélyes növényi betegségeket terjesztenek; vírusokat, fitoplazmákat visznek át a beteg növényekről az egészségesekre, amivel gazdasági méretű károkat okoznak. Egész növényi kultúrákat, például paprika, paradicsom, szőlő és gyümölcs ültetvényeket képesek megfertőzni, miközben a növényi nedveket szívogatják. A kabócák között invazív fajok is feltűnnek, legutoljára az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) érkezett Európába hívatlan vendégként. Olaszországban telepedett meg, majd szétrajzott a környező országokba. 2005-ben jelent meg Alsó-Ausztria és Magyarország határvidékén, majd az egész országban elterjedt, mivel jól repül, és hatékonyan szaporodik. Polifág állat, vagyis rengeteg tápnövénye van, ugyanakkor teljes életciklusa a szőlőhöz kötődik, ezért ott okoz igazi károkat.

Kabócák preparátumai, az egyes fajokat a hím egyedek nemi szerve alapján lehet jól meghatározni.

Hazánk klímája kedvez az invazív kabóca fajok szaporodásának?

Ezek az állatok rendkívül tágtűrésűek, az amerikai lepkekabóca eredeti hazájában Kanadától Puerto Rico-ig előfordul. Hidegebb klímán lassabban fejlődnek, nyáron több vedlési cikluson mennek át, majd ősszel párzanak, és lerakják petéiket. Az első nagyobb faggyal az idős egyedek elhullnak, az utódok a telet pete alakban, a fák repedéseiben vészelik át. A fiatal egyedek az időjárástól függően április - május környékén kelnek ki és fejlődésnek indulnak. A faj hazánkban is rendkívül szapora,
Budapesten és máshol is nyáron milliószámra hemzseg a viaszporral fedett testű, csillogó amerikai lepkekabóca. Melegebb években mediterrán fajok is vendégeskednek nálunk, végleges megtelepedésük viszont bizonytalan. 2010-ben a Magyar Rovartani Társaság nyári táborában például Koczor Sándor zoológus egy új, mediterrán elterjedésű énekes kabóca egész sorozatát fogta be (Pagiphora annulata).

Rédei Dávid poloskarajzai, a szipókás rovarok gyűjteményében.

Hogyan lehet védekezni a lepkekabócák ellen?

A lepkekabócák ellen érintőmérgekkel, vagy gyomormérgekkel védekeznek. A permetlébe  egy kupaknyi mosogatószert tesznek, ez feloldja a lepkekabóca viaszos külső védőrétegét, ezáltal a vegyszer hatásosan érintkezik az állat testével. A lepkekabóca elleni védekezés azonban nagyon nehézkes, mivel a lándzsás útifűtől a 10 méter magas vadgesztenyéig gyakorlatilag minden növényen képes táplálkozni, és kifejlődni. Természetes ellenségei hazánkban még ritkák, Amerikában azonban a lepkekabóca állományát egy ollós darázs faj hatásosan ritkítja. Ennek néhány példányát már itthon is sikerült kimutatni. Az 1-1,5 mm hosszú ollós darázs a kabóca petéibe beletojja a saját petéit, a fejlődő darázslárva pedig elfogyasztja a pete tartalmát. Ugyanakkor egy másik, Japánból behurcolt faj, a Japananus hyalinus 100 éve él hazánkban természetes rovarellenségek nélkül. Némely fajok egyedszámát, mint pl. egyes, nádon élő sarkantyús kabóca fajok (Chloriona spp.) együttesét paraziták ritkítják hatásosan. Egy, a legyezőszárnyúak rendjébe (Strepsiptera) tartozó parazita faj (Elenchus tenuicornis) egész életciklusa a kabócához kötődik, lárvaként belefúrja magát a szintén lárvakorú rovarba, azután folyamatosan a kabóca belső nedveiből táplálkozik, melybe a kabóca belepusztul.

A gyűjteményen belül melyik a kedvenc példánya?

A recés kabócák csoportjába tartozó orientális fajok a kedvenceim, például a Macrocixius nemzetség fajai.  Korábban két ide tartozó fajt ismertek, a feltáró munka ehhez hét újat tett hozzá, melyből az egyik faj Pavel Lauterer anyagából (Moravian Museum, Brno) származik, ezért kapta a lautereri nevet. Idehaza évente kerülnek elő lappangó fajok, tavaly az Aggteleki Karszton sikerült befogni egy a magyar faunára új recés kabóca fajt (Trigonocranus emmeae).

Trópusi púpos kabóca (Bocydium globulare), Csiby Mihály grafikus rajza.

Mivel foglalkozik jelenleg?

Nyugdíjas önkéntesként folytatom a múzeumi munkát. Jelenleg a nőstény egyedek határozó jegyeit keresem. A nőstény kabócák nemi szervében, egészen pontosan a vagina falában kitinizált szigetek találhatók, melyek egy-egy fajra jellemzőek. Ezek vizsgálata segíti az egyes fajok elkülönítését, de még nem került általános bevezetésre. A meghatározásban ezen kívül esetenként egyes csoportokban segítséget nyújt a nőstény egyedek tojócsövének fogszerkezete is.

A naponta adódó feladatok mellett időnként, meghívott óraadóként oktatom a kabócákkal foglalkozni kívánó egyetemi hallgatókat, elsődlegesen a növénydoktor kertészmérnököket, gyűjteményi preparátor hiányában pedig segítek a gyűjteményi anyagok feldolgozásában is.

Kabócák határozójegyei

Hím kabóca nemi szerve mikroszkóp alatt

Mik a jövőbeli tervei?

80 évesen óriási terveim nem lehetnek, inkább az elvarratlan szálakat kell befejeznem. Többek között egy új orientális nagy csoport anyagait szeretném kiadatni.

 

Szöveg: Kucska Krisztián

Szerkesztő, fotók: Simó Szabolcs