Ciripelő rovarok kutatója

Puskás Gellért középiskolásként rengeteget madarászott, majd érdeklődése egyre inkább az egyenesszárnyúak felé fordult.

A szöcskékkel és sáskákkal egyetemi évei alatt kezdett el foglalkozni, nagy hatást gyakorolt rá többek között Nagy Barnabás munkássága is, akivel néhány éve együtt is dolgoznak a Kisebb rovarrendek gyűjteményében. A fiatal kutató a rovarászatról, legnagyobb felfedezéseiről és a bioakusztikai vizsgálatokról is mesélt nekünk.

Frissítés: Puskás Gellért 2020.november 1.-től már nem dolgozik a múzeumban.

Meséljen kicsit kutatási tevékenységéről!

A Kisebb rovarrendek gyűjteményében tevékenykedem muzeológusként. Kutatási területem az egyenesszárnyúak rendje, melyet a sáskák, a szöcskék és a tücskök alkotnak. Leginkább e rovarok Kárpát-medencei és balkáni képviselőinek taxonómiáját és elterjedési viszonyait tanulmányozom, de ökológiai, természetvédelmi és bioakusztikai vizsgálatokat is végzek.

A bioakusztika érdekesen hangzik, mire használja a tudomány?

Az egyenesszárnyúak közismerten hangadó rovarok, ciripelnek. Ez az akusztikus tulajdonság ennek a rovarrendnek a legnagyobb részére jellemző, noha sok csoportja másodlagosan elvesztette a ciripelés képességét, ezért számos nem ciripelő fajjal is találkozhatunk. A hangadás fontos taxonómiai bélyeg is. Gyakori jelenség, hogy közel-rokon fajok morfológiailag nem vagy csak nagyon nehezen különböztethetők meg egymástól, viszont teljesen más a hangjuk.

Ez azt jelenti, hogy ezeket a fajokat nem is kell mikroszkóp alá tenni, elegendő meghallgatni őket?

Egyes fajoknál valóban a ciripelés a legfontosabb határozó bélyeg. Az ő esetükben a legmarkánsabb alaktani elkülönítő bélyegeket is a ciripelő szerkezeten érdemes keresni, amit viszont legtöbbször csak mikroszkóp segítségével tudunk megtenni. A leggyakoribb egyenesszárnyú fajaink közé tartoznak a tarlósáskák, melyeket nagyon nehéz egymástól megkülönböztetni, a nőstények gyakran egyáltalán nem különíthetők el. A három gyakori faj kilétéről azonban jellegzetes hangjuk árulkodik, ezért már a természetben sétálva is azonosíthatjuk őket.

Milyen eszközökkel lehet ezeket a hangokat érzékelni vagy detektálni?

Elsősorban a szöcskékre jellemző, hogy ciripelésük során olyan magas frekvenciájú hangok is felcsendülnek, melyeket az emberi fül képtelen érzékelni. Ahhoz, hogy ezeket is érzékelhessük, olyan eszközökre van szükségünk, amelyek hallhatóvá teszik az ultrahang tartományt is. A denevérkutatókhoz hasonlóan ehhez mi is ultrahang detektort használunk. Például a fokozottan védett magyar tarsza egy nagytermetű szöcske, rejtett életmódja miatt azonban mégsem egyszerű észrevenni, ezért elsősorban a ciripelő hímek számlálásán alapul az állományainak felmérése. A magyar tarsza nagyon magas hangja az emberi fül számára csak közvetlen közelről hallható, detektor segítségével azonban több tíz méterről is észlelhetjük.

Albán és koszovói szöcskék és sáskák a legutóbbi gyűjtőútról.

Mindez úgy működik, mint általában a fajleírás, tehát vannak határozó jegyek?

A hangleírás sokszor valóban a fajleírás része. A frekvencia a hang fontos jellemzője, de a ritmikus, ismétlődő elemek még fontosabbak a fajmeghatározásban. A ciripelést legtöbbször ún. oszcillogramokon jelenítjük meg, ahol a hangerősséget az idő függvényében ábrázoljuk.

Milyen célt szolgál a ciripelés?

A ciripelés legfontosabb funkciója általában a fajtárs felismerése, illetve hogy a nőstények rátaláljanak a hímekre. Egyébként nem mindegyik faj ciripel, némelyik dobol vagy más módon kelt hangot, de a hangadás célja ekkor is ugyanaz. A doboló szöcskék a lombkoronában élnek. Párzási időszakban a hímek lábaikkal ütögetik az aljzatot, a rezgéseket pedig a nőstények érzékelik, akik jövendőbelijük felé igyekeznek. A tarszák, pókszöcskék és rokonaik pedig valódi duettet adnak elő a szaporodási időszakban, amikor a nőstény a hím hangjára egyszerű, jól időzített kattanással válaszol. Persze akadnak kivételek is az egyenesszárnyúak népes táborában, a tövishátú sáskák például egyáltalán nem muzsikálnak.

Albán és koszovói szöcskék és sáskák a legutóbbi gyűjtőútról.

Az a legsikeresebb, aki a leghangosabb?

Nem feltétlenül, a hang más információkat is rejthet. A legfejlettebb akusztikus kommunikációs rendszerrel a tücskök rendelkeznek, náluk elkülönítenek például territoriális, területvédő hangokat illetve udvarló éneket is. Egyes tanulmányok szerint a hímek hívó hangjából a fajtársak képesek következtetni azok kondíciójára és méretére is.

Meg lehet fejteni egy-egy ciripelés jelentését?

Valójában még elég keveset tudunk a ciripelés jelentéséről, noha ez meglehetősen izgalmas és kedvelt kutatási terület. Hazánkban Orczi Kirill (MTA-MTM-ELTE Ökológiai kutatócsoport) foglalkozik a rovarok és közöttük is elsősorban az egyenesszárnyúak valamint az álkérészek akusztikus kommunikációjának viselkedésökológiai vonatkozásaival.

Hogyan rögzítik a hangot?

Ma már általában olyan digitális készülékkel, amely megfelelően sűrű mintavételi frekvenciával rendelkezik ahhoz, hogy az ultrahang tartományba eső hangokat is rögzíteni tudja. A hangfelvételeknél ideális esetben szivaccsal bélelt vagy hálós ketrecbe helyezzük a példányunkat, csukott ajtók és ablakok mellett. A természetben felvett hangoknál többnyire zavaró a háttérzaj, persze azért frekvenciaszűréssel néha sikerrel járhatunk a felvételeink megtisztításában.

Albán és koszovói szöcskék és sáskák a legutóbbi gyűjtőútról.

A hangdetektáló készülékeket a gyűjtőutakra is magukkal viszik?

Néha magunkkal visszük az eszközöket a terepre is, de ennél sokkal gyakoribb, amikor inkább az állatokat hozzuk el magunkkal és otthon próbáljuk őket ciripelésre bírni. A rovarok életben tartása azonban néha komoly kihívást jelent egy hosszabb gyűjtőút alatt.

Mikor lehet gyűjteni az egyenesszárnyúakat?

Késő tavasztól kora őszig, az pedig fajra jellemző, hogy ezen belül mikor érdemes keresni. A legtöbb fajuk pete formájában vészeli át a telet a talajban vagy növényi szárakban. Van olyan faj, amely lárvaként vagy kifejlett rovarként telel át, ilyenek például az apró termetű tövishátú sáskák. Az önbeásó sáska éjszakára vagy a téli időszakra beássa magát a homokba és hibernálja magát. Egyedei egy évig élnek, az imágó telel át, tavasszal petét rak és még abban az évben kikel a lárva. A legtöbb faj esetében azonban a pete telel át és a ciklus tavasztól őszig tart. A nagy méretű fűrészlábú szöcskék viszont több éves diapauzával rendelkeznek, vagyis több évig pete formájában léteznek.

Horvátországi sáskák és szöcskék.

Hol gyűjtik be az egyenesszárnyúakat?

Jelenleg elsősorban a Balkán-félsziget faunájával foglalkozom, tehát a Kárpát-medencén kívül főleg a nyugat-balkáni országokban gyűjtünk. Rendszeresen járunk Albániába, többek között a múzeum botanikusaival, akik számára a terület szintén rengeteg felfedeznivalót rejteget. A legproduktívabbak persze azok az expedíciók, amelyeken más egyenesszárnyú specialisták is elkísérnek bennünket. Ilyenkor a múzeum falain kívülről is csatlakoznak hozzánk szakértők, Szövényi Gergellyel (ELTE) például minden évben szervezünk közös gyűjtőutakat.

A botanikusok a növényzet feltérképezésével segítenek megtalálni a rovarokat?

Ilyen jellegű együttműködés egyelőre nem alakult ki, de az adott élőhely azonosításában, illetve bármilyen növény meghatározásában mindig szívesen segítenek. Az egyenesszárnyúak nem annyira táplálékspecialisták, mint sok más rovarcsoport, az Európában élő fajok legalábbis sokféle növényt fogyasztanak. A botanikusok a gyűjtőutak során folyamatos mozgásban vannak, és nagy területet járnak be. Mi rovarászok ezzel szemben egy-egy élőhelyen maradunk és hosszú órákat töltünk gyűjtéssel. Általában a botanikusokkal együtt indulunk terepre, de útjaink hamar elválnak, és csak este találkozunk újra.

Mi az előnye annak, ha specialistákkal mennek gyűjteni?

Az azonos célok miatt hatékonyabban oszthatjuk be az időnket, ezért tovább gyűjthetünk a számunkra érdekes élőhelyeken. Általában nem tudható előre, hogy mennyi időt érdemes tölteni egy-egy élőhelyfolton, csak a terepen derül ki, hogy érdemes-e még egy fél napot helyben tölteni vagy más területek után nézni. Ha szöcskészekkel közösen gyűjtünk, hatékonyabban találjuk meg a számunkra érdekes fajokat, illetve a gyűjtött anyaggal való foglalatoskodás, dokumentálás, az élő állatok gondozása, a hangfelvételekkel kapcsolatos feladatok stb. is megoszlanak.

 

Balkáni lombszöcske (Tettigonia balcanica), egy néhány éve leírt faj 2016-ban gyűjtött, még cédulázatlan példánya.

A helyi kutatókkal együtt tudnak működni?

Albániában sajnos nincsen olyan személy, aki komolyabban érdeklődne a rovarászat iránt. Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és Horvátországban viszont több kutatóval is együtt szoktunk dolgozni.

Melyik felfedezésére a legbüszkébb?

Albánia biodiverzitása egészen lenyűgöző és viszonylag ismeretlen. Rendszeresen találunk az ország faunájára új fajokat, többek között olyanokat, amelyeket korábban görögországi endemizmusnak tartottak. Az igazán nagy felfedezés persze az, amikor a rovarász a tudomány számára új fajt talál. Nemrégiben Dél-Albánia magashegységeiben találtunk két olyan szöcskefajt, melyeknek még a rokonsági köre is elég bizonytalan, mert átmeneti bélyegeket mutatnak több ma ismert genusz között. Ezek a fajok épp leírás alatt vannak, valószínűleg egy új genusz vagy szubgenusz tagjai lesznek. Természetesen nem csak az új fajok felfedezése mozgat bennünket, szeretnénk minél többet megtudni a kevésbé ismert fajokról és területekről. Erre mostanában leginkább Albániában nyílik lehetőségünk.

Leírás alatt álló szöcske a dél-albániaiai Tomorr-hegységből.

Mit szeret legjobban a munkájában?

A gyűjtőmunka minden egyes percét élvezem. A minták feldolgozásában és főleg a tanulmányok megírásában viszont elég sok elmaradásom van, tehát a közeljövőben elsősorban ezekre szeretnék koncentrálni. Most is számos témán dolgozom párhuzamosan, amikor sikerül befejeznem egy hosszadalmas munkát az mindig örömmel tölt el. A bozótban megbújó tücskök, szöcskék és sáskák keresését, fotózását, az új felfedezések élményét azonban semmi sem pótolhatja.

Szerző: Kucska Krisztián

Fotók: Simó Szabolcs