Tájban élő ember

TÁJBAN ÉLŐ EMBER - LÓRÁNT ATTILA FOTÓKIÁLLÍTÁSA
(április 21 – május 29.)


Amikor belefogtam, hogy feldolgozzam tíz nemzeti parkunkat egy limitált oldalszámú könyvben, azonnal számos kérdés merült fel bennem. Szorított a 350 oldal terjedelem és a határidő. Már az első terepfelmérő utazásaim alkalmával felismertem, hogy erre a témára nem néhány év hanem néhány évtized kellene. Akár az egyes parkokban is el lehetne tölteni két-három évet, aztán mikor végre a tíz park végére érnék, az egész világot érintő folyamatos változások miatt kezdhetném a munkát ismét elölről. 
Nem természetfotós vagyok, eddig minden munkámban az ember és az emberi tevékenység foglalkoztatott. Természetesen mindent megtettem azért, hogy híven bemutathassam a tájat és az élő környezetet, az állat- és növényvilágot, de az ember és az emberi tevékenység is nagy súllyal van jelen ezeken a tájakon. Nem csak azért, mert a parkokat az ember gondozza, őrzi, esetleg műveli, hanem azért is, mert egyes területeken úgy éreztem az ott élő embereket is a védett fajok közé kellene sorolni. Említhetném a pásztortársadalmat és annak gyors átalakulását, vagy akár a Duna-Ipoly területén dolgozó lovas fakitermelést végző csapatokat, akik nap mint nap állataikkal a természetben töltik idejük java részét. De ugyan úgy hivatkozhatok az Őrség elöregedő falvaira is, amiket a rohamos városiasodás, zsugorít évtizedről évtizedre, vagy a szinte teljesen megszűnő vagy átalakuló tanyavilágot. 


Ma már kimondhatjuk, hogy az egyik legnagyobb kihalófélben lévő faj a tájban élő ember. Meglepőnek tartottam, hogy a legtöbb ember, akivel a nemzeti parkokról beszélgettem, úgy képzeli el ezeket a területeket, mint valami elvadult emberi kéz által soha nem érintett vidéket. Olyan erdőkre, mezőkre, hegyekre vagy vizekre gondolnak, ahova csak ritkán jut el ember. A valóság azért nem teljesen fedi ezt az idillikus képet. A modern természetvédelem másként működik. A nemzeti parkokban a természetvédelmi munka mellett erdő- és vadgazdálkodás folyik, emberek élnek falvakban vagy tanyákon, esetleg a munkájuk miatt tartózkodnak a természetben huzamosabb ideig. A nemzeti parkokban szükség szerint környezet és- tájgazdálkodás folyik, földek állnak művelés alatt, kaszálják a pusztákat, állatokat legeltetnek hatalmas területeken. Ma már szinte országszerte találkozhatunk szürkemarhákkal, bivalyokkal, rackákkal, tehenekkel, lovakkal, de előfordulnak egyéb jószágok is a parkok gazdaságaiban vagy az ott legeltető gazdák gondozásában. Ezekhez a tevékenységekhez pedig ember kell, aki elvégzi a szükséges munkát, jelen van, és szeretettel, megbecsüléssel viszonyul környezetéhez. Ezeket a védett területeket nem csak a földtörténeti korok, de az emberi történelem és tevékenység is formálták. Sok helyütt vált szükségessé a földművelés, az állattartás és a természetvédelem összehangolása, aminek eredményeképpen egyféle egymásrautaltság alakult ki a természetet védők és a természetet használók között. Ha ez a kölcsönösség  jól működik, akkor nemzeti parkjaink hosszú távon fenntarthatóak maradnak és megőrizhetőek gyermekeink, unokáink számára. 

Korábban azt hittem, sokat tudok Magyarországról. Szerencsés gyerek voltam, értelmiségi, érdeklődő szüleim minden nyáron felkerekedtek egy-két hétre, hogy bátyámmal, valamint két sátorral járjuk az ország tájait. Megismertem a bennünket körbevevő természetet, és rengeteg érdekes emberrel találkoztam. Most, mikor ismét sokszor körbejártam az országot, újra éreztem a gyermeki felfedezés és megismerés őszinte örömét. Rengeteg új ismerettel gazdagodtam, aminek eredményeképpen egy szubjektív könyvet készítettem. Egy könyvet, ami megmutatja azt a képet, amit én tapasztaltam az elmúlt három év során az ország nemzeti parkjait látva. 
Nem törekszem arra, hogy teljes és mindent átfogó képet adjak, nem akartam lexikonszerűen bemutatni minden állatfajt, minden természeti látványosságot. Abban bízom, hogy a kiállítást nézve vagy a könyvemet lapozva az olvasó egyfajta átfogó impressziót kap parkjainkról. Azokról a parkokról, amik nem csak vadállatokkal benépesített területek, hanem ennél sokkal többek. Olyan területek, ahol még jelen van a tájban élő ember.