Különleges régészeti-antropológiai kiállítás a Kurultajon

Különleges régészeti-antropológiai kiállítás a Kurultajon

 

Az idei évben új, nagyszabású kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók 2022. augusztus 12-étől 14-éig a VII. Kurultaj — Magyar Törzsi Gyűlésen, Bugacon.

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar-Turán Alapítvány által közösen létrehozott hun tárlat mellett megcsodálható lesz a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből a nagyszéksósi hun aranykincsek egy része, a 2021-ben Babarcon feltárt avar-kori temető lovas temetkezéseinek a leletanyaga, valamint az Ősök Arcképcsarnoka című antropológiai tárlat. A Magyar Nemzeti Múzeum, “Hun, avar, magyar, besenyő, kun, török — műtárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumból” című, öt különböző nomád kultúrát képviselő, eredeti tárgyai kiemelkedő látnivalót fognak szolgáltatni Bugacon.

A rendezvényen a világ legnagyobb szétszedhető jurtájában, az ”Atilla Sátrában” kerül bemutatásra a Magyar-Turán Alapítvány és a Magyar Természettudományi Múzeum által közösen létrehozott „A hunok hagyatéka és Árpád népe” című nagyszabású régészeti-antropológiai kiállítás.

A látogatók megcsodálhatják az „Ősök Arcképcsarnoka” című kiállítást, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeumból a különleges alkalomra elhozott nagyszéksósi hun aranykincs leletek egy jelentős részét.

Ősök arcképcsarnoka című kiállítás az Atilla Sátrában (kurultaj.hu)

A kiállításon megismerhetjük továbbá a Baranya megyei Babarcon feltárt, kora avar kori temető lovas-temetkezéseit. A temetkezés és a tárgyak jellege alapján több mint valószínű, hogy a kelet-európai sztyeppvidéken, a VI-VII. században élt kései hun (kutrigur, utrigur törzsszövetség) hagyatékának tekinthetjük az együttest.

Kiemelkedő jelentőségű, hogy a keleti hunok és a Kárpát–medencében élt hunok, valamint késői maradványnépeinek leletei alapján készült hiteles rekonstrukciók kerülnek bemutatásra (hun áldozati üst, fegyverek, lószerszámok, ékszerek). Egyedülálló lehetőség lesz a Bugacra ellátogatók számára, hogy eredeti, torzított hun koponyákat is kiállítanak a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani gyűjteményéből.

Az ”Atilla sátrának” egyik központi eleme az életnagyságú ló maketten ülő, felfegyverzett hun harcos alakja. Teljes fegyverzete (lándzsa, íj, kard, tőr) és védelmi felszerelése (lamellás fém páncélzat), valamint aranyozott lószerszámai is eredeti leletek alapján készült rekonstrukciók. A harcos arca az erdélyi Marosszentgyörgyön, ásatáson feltárt előkelő hun harcos eredeti koponyája alapján készített hiteles rekonstrukció.

Hun lovas harcos A ló háziasítása – Az őslovaktól az ősök lováig c. kiállításban (Magyar Természettudományi Múzeum)

A kiállítás tablóin neves szakemberek által írt történeti, régészeti és embertani vonatkozású ismertetőket lehet olvasni.

Az ”Atilla Sátra” mellett, az Ősök Sátrai óriásjurtákban a keleti sztyeppékről a Kárpát-medencébe eljutó, majd itt letelepedett lovasnomád népek örökségéből válogatott leletrekonstrukciók és eredeti leletek lesznek megtekinthetőek. A tárlatokon kiállításra kerültek a szarmata, avar, hun és legfőképpen a honfoglaló magyar nép régészeti és antropológiai leletei is.

Atilla sátra (kurultaj.hu)

Újdonság, hogy az előző években már kiállított, gazdag honfoglalás kori leletegyüttes, újabb női ékszer rekonstrukciókkal valamint lószerszámokkal és két különleges honfoglalás kori nyereg rekonstrukciójával bővül.

Mindezek mellett a kiállítási szektorban lesz elhelyezve egy, a honfoglalás korát szimbolizáló nemezjurta egy életmód kiállítással, valamint az íjkészítést és a visszacsapó íjak típusait és használatát bemutató helyszín fogja növelni az ismereteinket.

Címkék: