Természetbúvár szakkör

Mesélő csontok: harci sérülések, régi kórságok - Évinger Sándor antropológus várja a gyerekekeket április 13-án 15 órakor

A régészeti feltárásokon előkerült emberek csontvázain az antropológusok sokféle vizsgálatot végeznek. A csontok megmutathatják az elhunyt nemét vagy életkorát, embertani jellegzetességeit. Számos betegség is sajátos nyomot hagyhat az emberi csontvázrendszeren: ilyenkor lehetőségünk nyílik arra, hogy megállapítsuk, milyen kórságok keseríthették meg a régmúltban élt emberek életét. Hasonlóképpen, csatákban vagy balesetekben szerzett sérülésekről is árulkodhatnak a csontok.
 
 

A foglalkozáson az érdeklődök e két témakörbe - a betegségek és a sérülések világába - nyerhetnek rövid bepillantást. Többek között megtanulhatják, hogy miként lehet könnyen és gyorsan eldönteni, hogy valakinek még életében kipotyogtak a fogai vagy csupán a sírban hagyta el őket. Elsajátíthatják, hogy mi a különbség a régészeti feltárásoknál vagy tisztításnál a csonton véletlenül (ásóval, spaklival stb.) okozott sérülések és a harcokban szerzett sebesülések között. És miként állapítható meg, hogy az egykori vitéz túlélte-e azt a bizonyos harci sérülést vagy belehalt? Miért, hogyan és mennyire ügyesen végeztek koponyaműtéteket a honfoglaló magyarok? Milyen nyomokat hagyhatnak a csontokon olyan, ma is rettegett betegségek, mint például a lepra vagy a tuberkulózis?

A bemutatott esetek mellett, az alapok elsajátítása után a gyerekek egy “ismeretlen vitéz” csontvázának a vizsgálatával maguk is antropológus kutatóvá válhatnak, s megpróbálhatják felderíteni, hogy a vitézt milyen kórságok gyötörhették, s milyen sérüléseket szerezhetett az élet során.

 

A szakkör keretében a kiállításokban többnyire nem látható, eredeti gyűjteményi példányokat vizsgálunk, határozunk, egyszerű kísérleteket végzünk, szakértő muzeológus kollégáink segítségével.

A programon való részvétel ingyenes, a szakkörhöz bármikor csatlakozhatsz az év folyamán. 

Kérjük, amennyiben szeretnél részt venni a szakkörünkön, jelentkezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
A program szervezőjénél: Kispál István (06-1) 210-1075/3221,kispal.istvan@nhmus.hu,
Az információs vonalunkon keresztül: (06-1) 210-1085, mtminfo@nhmus.hu.

Ne feledd, a tudomány menő! Gyere te is! 

Esemény dátum: 
csütörtök, 2017, Április 13 - 15:00