Bene vitéz – a honfoglaló magyar lelet

Bene vitéz – a legelső hiteles magyarországi honfoglaló magyar lelet

1834-ben, a mai Ladánybene melletti Bene pusztán a nyári szárazságban fúvó szél nyomán a homokból ember- és lócsontok, valamint mellettük heverő tárgyak, köztük lószerszámok, fegyverek (kard és nyílhegyek), arannyal és ezüsttel befuttatott ruhadíszek, valamint mintegy 30–40 darab átlyukasztott (feltehetően szintén az öltözet díszítésére használt) ezüstpénz bukkant elő. A jelenségre pásztorok figyeltek fel, akik a tárgyak egy részét megtartották maguknak, de a többit beszolgáltatták Szentkirályi Móricznak, Pest vármegye akkori főjegyzőjének.

“Bene vitéz” koponyája (1432. leltári jelzet) és tudományos alapú arcrekonstrukciója

A leletegyüttesről legelőször Wadassi Jankowich Miklós adott tudományos igényű leírást a Magyar Tudós Társaság 1835-ös évkönyvében. Jankowich a sírban talált nyílhegyekről helyesen ismerte fel, hogy nem „római vagy napnyugati nemzetek módjára” készültek, és a ruhadíszekről is megállapította, hogy a „napkeleti” (ázsiai) népekre jellemzők. A pénzérméket is azonosította: Berengár király által vert érmék voltak, amely alapján a honfoglaló magyar harcos 922 körül még részt vehetett egy itáliai hadjáratban.

Árpád-kori férfi és Bene vitéz tudományos alapú arcrekonstrukciója a Szóra bírt csontjaink című vándorkiállításunkban

Jankowich biológiai/antropológiai ismeretei azonban – mai szemmel nézve – megmosolyogtatóak voltak. Így például a koponya elöl hiányzó fogaira (amelyek nyilvánvalóan csak a halált követően, a földben vesztek el, hiszen megvannak a foggyökereknek helyet adó fogmedrek) azt a magyarázatot adta, hogy a lovával együtt végelgyengülésben lerogyó vitéz az eséstől veszítette el azokat. A homlokon futó, vonalszerű érbenyomatokat gyógyult kardvágásoknak, míg a koponya patinás (réztartalmú tárggyal való hosszan tartó érintkezés nyomán keletkezett zöldes) elszíneződését a harci sérülésekre használt „gyógybalzsamnak” tulajdonította.

A pogány módra fegyvereivel, lóval és lószerszámokkal eltemetett rangos, idős férfi a 10. század első harmadában hunyhatott el. „Bene vitéz” a legelső, hiteles honfoglaló magyar (csont)lelet.

Szerző: Évinger Sándor (Embertani Tár)