Egészen a közelmúltig egyetlen hiteles csontvázat ismertünk az Árpád-házi királyok maradványai közül, III. Béla királyét (született: Esztergom, 1148 körül – elhunyt: Székesfehérvár, 1196. április 23.).
A Margit-szigeten fekvő Margit kolostor sekrestyéjének feltárásakor, 1915 tavaszán a padozat terazzo kockái alatt találták meg Macsói Béla herceg (született: 1243 után – elhunyt: Margit-sziget, 1272. november) feltételezett csontmaradványait, melyeket fejjel az oltár felé temettek el. Béla herceg anyai nagyapja IV. Béla király, apai ágon pedig a számos kijevi nagyfejedelmet adó Rurik-dinasztiához tartozott. Bartucz Lajos antropológus a csontmaradványokat a Budapesti Tudományegyetem Embertani Intézetébe (ma: Eötvös Loránd Tudományegyetem Embertani Tanszék) szállíttatta.
Béla macsói herceg csontjai, ahogy előkerültek (fotó: Bernert Zsolt)
A 20–25 éves férfi vázcsontjain Bartucz 23 kardvágást különített el, a koponyán pedig több, egyenként is halálos sérülést. Megállapította, hogy az orrcsontokat levágták, a jobb alkart és a bal kart összevagdalták, mély vágásokat ejtettek a combcsonton. A kar ugyan nem vált le, de cafatokban lóghatott. Szerinte a herceg nem párviadalban halt meg, hanem többen, több oldalról (hátulról is) támadták, kaszabolták, és még a földön fekvő testet is vagdalták. A csontmaradványain talált sérülések nem egyszerűen gyilkosságra, sokkal inkább brutális mészárlásra és csonkításra utalnak.
Halálos kardvágások a koponyatetőn (fotó: György Zoltán)
A maradványok később egy tisztviselőhöz kerültek, majd a Néprajzi Múzeum raktárában helyezték el őket. A csontokról Bartucz utoljára 1936-ban írt egy újságcikkben, majd 1938-ban a Magyar Ember című könyvében közölt egy fényképet. Ezt követően nem született semmilyen híradás Béla maradványairól. Az antropológus szakma képviselői később úgy vélték, hogy a maradványok a világháború alatt elvesztek. A véletlennek köszönhetően 2018-ban kiderült, hogy a vázcsontmaradványok a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának több tízezer emberi maradványt számláló gyűjteményében, a koponya pedig az ELTE Embertani Tanszékének gyűjteményében lapult.
A bal alkar egyik csontját egy éles eszközzel átvágták, a vágást a másik alkarcsont állította meg (fotó: György Zoltán)
A csontokon részletes antropológiai, paleopatológiai és paleoradiológiai elemzéseket végeztünk, majd a Bécsi Tudományegyetem Evolúciós Antropológia Tanszékével (dr. Ron Pinhasi) és a Harvard Medical Schoollal (dr. David Reich) együttműködésben archaeogenetikai vizsgálatokat indítottunk el, melyek célja a leletek biztos azonosítása és a halál körülményeinek részletesebb megismerése volt.
szerzők: Buzár Ágota, Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás és Bernert Zsolt (Embertani Tár)