Perui pajzsosok
Ezt a két, nagyjából egy centiméteres pajzsbogarat a Magyar Természettudományi Múzeum lepkészei gyűjtötték 2003-ban a perui Huanuco tartományban. A bal oldali példányt 2007-ben a SYNTHESYS-program keretében nálunk járt cseh szakember, Lukáš Sekerka tudományra új fajként írta le Cyrtonota caprishensis néven. A jobb oldali faj sem túl régi: a Cyrtonota botanocharoides csak 1989 óta ismert. Gyűjteményünkben ez volt a faj első példánya.
A levélbogárfélék (Chrysomelidae) közé tartozó pajzsbogarak szinte mindenütt megtalálhatók a Földön, ahol virágos növények nőnek, de a legnagyobb, legszínesebb és néha egészen bizarr alakú képviselőik Dél-Amerika lakói.
Perui pajzsbogarak: Cyrtonota caprishensis (balra) és Cyrtonota botanocharoides
Viselkedésük nem nélkülözi a furcsaságokat. A nőstények őrzik a petéiket, sőt a kikelésük után jó ideig a lárváikat is – a bogarak körében ez egyáltalán nem gyakori jelenség. A lárvák teste végén villás nyúlvány meredezik, amelyre a saját ürülékükből és a levedlett bőrükből készült, és fonalakkal megerősített fedelet pakolnak. Ez némi biztonságot nyújt nekik: egyrészt így nem túl étvágygerjesztőek, másrészt a megevett növények méreganyagai az ürülékben is megmaradnak, így kémiailag is védettek.
A kifejlett bogarak testének oldalai pajzsszerűen kiszélesedtek; a lábaik és a csápjaik alig nyúlnak ki a testük alól. Ha veszélyben érzik magukat – például hangyák támadnak rájuk – még inkább maguk alá húzzák a végtagjaikat. A talpukon pedig olajos váladékot bocsátanak ki, ami azon az elven biztosít nekik védelmet, ahogy két bevizezett üveglapot is el lehet egymáson csúsztatni, de szétválasztani őket nagyon nehéz. Az ilyenkor mozdulatlanná dermedt pajzsbogarat azután a hangyák képtelenek lefeszegetni a levélről.
szerző: Merkl Ottó (Bogárgyűjtemény)