Amazonok a szomszédban
A görög mitológia egyik közismert népe az amazonok. Rettegett harcos nőkből álló társadalmuk élén királynők uralkodtak, és Kis-Ázsia területén hatalmas területeket hódítottak meg, városokat alapítottak.
A görög mitológia egyik közismert népe az amazonok. Rettegett harcos nőkből álló társadalmuk élén királynők uralkodtak, és Kis-Ázsia területén hatalmas területeket hódítottak meg, városokat alapítottak.
Érdekes eredményt hozott az Év vadvirága választás 2015-ben.
A sötétségnek is vannak fokozatai. Az éjszaka a mi nappali, színlátásra berendezkedett szemünk számára már sötét, de sok állati szem ilyenkor érzi igazán elemében magát.
Az eddigiekben arról volt szó, hogy az állatvilágban milyen sokszínűek a szemek – azaz milyen sokféleképpen, különböző utakon és módokon alakult ki a látás.
A fényben rejlő energia az élő napelemek, a zöld növények révén az élet kémiai fogaskerekeit hajtja.
A sziklai illatosmohát 1978-ban találták meg először Magyarországon, a Bükkben, Ómassánál.
A példányt külföldi kollégák azonosították egy konferenciakirándulás során, ami sajnos nem a mi gyűjteményünkbe került, új egyedet pedig sokáig nem találtunk.
Denevér tőrfogakkal, barlanglakó kullancs, azúrkék darázs, kihaltnak hitt növény és bogár – sok érdekes újdonság dobogtatta meg a szívünket 2014-ben.
Az Év rovara 2015-ben a nagy szentjánosbogár. Hangulatos látvány, amikor nyári estéken a fűben világít, de ő maga szerény külsejű, kicsi, barnásfekete állat.
Bíró Lajos (Tasnád, 1856 – Budapest, 1931) rendkívül sokoldalú ember volt.
A 2014-es Herman Ottó emlékév lehetőséget adott arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk azokra